Január és az elkövetkezendő időszak,- azaz évkezdés- átrendeződés, új világrend, új és más gondolatok

Hosszú volt a tavalyi év, sok problémával megspékelve, sőt még az előző két év is, hiszen eddig a Bak Szaturnusz éveit éltük meg, a coviddal együtt, és sok más olyan bolygóval a Bakban, ami mind felkészített minket egy másfajta gondolkodásra, eddig mi saját magunk volt a tét ebben. Ez az időszak arra szorított rá, hogy az egyéni karmánkat helyezzük előtérbe, ezzel foglalkozzunk, talán ezért is kaptuk ezt a három évet „ajándékba”. karma tisztítás, rendrakás a lelkünkben. Sok-sok befelé forduló tendenciára késztető időszak, és helyzet volt ez, lehetőség a másféle gondolkodásra, a lecsendesített élet lehetőség volt sok minden újragondolására.

Talán a legnehezebb időszak a december vége, január eleje volt idén, amikor a Szaturnusz az utolsó napjait töltötte a Bakban és mi úgy éreztük, hogy a szuszt is kinyomta belőlünk, betegségek, problémák, sok megoldandó feladat által. Nehéz időszak volt mindenkinek, néhányan úgy éreztük eddig és nem tovább! De tovább mindig van, csak másképp, másformában, más feladatokkal, más megoldandó helyzetekkel. Sok mindent veszítettünk, és apró dolgokat nyertünk. Mi a minden és mi az apró? A bekorlátozott lehetőségeink, a bekorlátozott emberi kapcsolataink, a férgese biztosan kihullott. Sok mindenkit, és mindent veszítettünk. Itt a Bakban erős helyen, a saját helyén volt a Szaturnusz, és most is, a Vízöntő is a saját helye, emelt pozícióban van. Mindent ki fog hozni belőlünk, amit csak lehet.

A Szaturnusz, itt kedveli az az új struktúrákat, az új szabályok felállítását, az alternatív szabályokat, az alulról építkező szabályokat, az alternatív megoldásokat. Azt, hogy mit kapnak unokáink a mai Földből, Földről az most a mi dolgunk, többek között. De ez az időszak segíthet a tartós, krónikus betegségek gyógyulásában is.

Sok az égi átrendeződés van ebben a hónapban, ami nem jár mindig fájdalom nélkül, azaz néha fájdalommal jár.

Tehát ez a legfontosabb: 2023. januárjában a Szaturnusz átlép egy másik csillagképbe, ez sem egyszerűbb, pedig azt hisszük, csak a problémák mások, más a szemszög, más a feladat. Itt, a Vízöntőben mindig egy közösségi működés, egy egymáshoz kapcsolódó más csoportenergia, én és a közösség, én és a társadalom, a bennünk élő és mocorgó humanitáriánus érzés, a másokért való gondoskodás, a közösségben való gondolkodás a feladat legalább 2025 első hónapjáig.

És mi történt eddig januárban?

Január 4. Az a bizonyos retrográd (hátra felé mozgó, de csak innen a Földről nézve) Merkúr visszalépett a

Nyilasba, sok kommunikációs, megértésbeli problémát hozott, nem azt értem, amit mondasz, az

egymás mellet való elbeszélés, sok gond az utazással, technikai dolgokkal stb.

Január 7. Telihold

Ez egy érdekes nap volt, kíváncsi lennék mit éltetek át ezen a napon!

A racionalitás és a hit megjelenése ezen a napon egy energia két oldaláról. Kérlek, ha van erről napi

tapasztalatod, mesélj róla nekünk!

Érezhettük ezen a napon magunkban a változás, a szabadulás, felszabadulás igényét , és tehettünk

sok mindent. Pl próbáltuk átrendezni az életünket, azaz az életterünket, de ennek átrendezése által

még nem változik meg az éltünk. Sok dolgot átvariálhattunk ezen a napon, de az igazi nagy változás

energiáját még mindig „kinnt”és nem „bennt” keressük. Azt kell keresni, hogy „bennt”hol és mi

ad boldogságot, engedd be az intuíciókat, ne mások elvárásának próbálj megfeleni! Csak a

magadénak!

De ennek a napnak nem ez volt az egyetlen fő eseménye, mert ilyen sokszor van, hogy energiák egymásnak feszülnek, és pici feszültséget okoznak a napi életünkben, gondolatainkban. De ennek a napnak a nagy eseménye a Nap és a Merkúr találkozása. A Merkúr égett, mert nagyon közel van a Naphoz, biztosan nem tudunk egymással jól kommunikálni, félreértett mondatok, elbeszélés egymás mellett, főleg a főnökkel, apával vagy valami felsőbb személlyel , valamit nem értek meg pedig a másik biztosan pontosan mondja el.

Amikor a Merkúr fokra pont a Nap belsejébe ér, némelyikünknek hozhat némi felismerés valamely életterületen.

Január 12. –este a hátráló Mars irányt vált a Bika felé (október óta volt hátráló helyzetben volt). Előtte és utána néhány napig érdekes helyzeteket élhetünk, itt a stacioner (álló) Marsban. Hová tegyük az energiánkat, az élet- erőnket, mi van az immunitásunkkal? Ez a nap/ezek a napok lehetnek feszült, problémákkal telik, amit úgy élünk meg, hogy nem tudjuk megoldani a feladatot. Egy bolygó irányváltása nagy energiákat hordoz, aminek így vagy úgy érezzük a hatását. Az erőnk véges, de mégis végtelen, ezt mindenki máshogy éli meg.

Aktívitás, erőnlét, vágyak beteljesítése, kommunikáció, kihívás, sport, harciasság, harag és indulat kitörései, az erőnk elvesztése, gyulladások a testben, de a retrográd bolygó visszaállásával visszakapjuk az erőnket, a világmegváltó tetterőnket. De szembesíthetett minket még valami meg nem oldott pénzügyi problémára, vay valamilyen erőszakos élményre, többek között ezeket is fel kell oldanunk.

,

Január 14.- a nagy jegyváltás napja. A Nap elhagyja a Nyilas csillagképet és a Bakba lép.

A védikus hagyományban két fő szakasza van az évnek. Az egyik a Daksinája, július közepétől, ahol a belső fejlődés ideje, a befelé fordulás ideje.

A másik az Uttarájana időszak, ami ekkor kezdődik, ahol a Bakba lép a Nap, ez a Makara szankranti, ez egy fontos nap, ami most van. Jelentése, hogy most nyílik ki a világ: leendő jövőnket leválasztjuk a múltunkról, vagy legalábbis törekszünk rá, törekedhetünk rá, mert most ez egy jó időszak erre. Szabadabbnak érezzük magunkat, úgy érezhetjük, hogy kapunk levegőt az eddig megkötött, tanult, örökölt mintáktól, a terhelő feladatoktól, akár már megfogalmaztuk magunkban, akár nem. De lehet, hogy félünk, valami nagyon újat megtenni, mert még köt a béklyó. Várunk valakire, valamire, hogy ez megváltozzon, pedig a változás a joga a miénk, csak még nem tettük magunkévá. Még hiányzik, egy kis hit vagy nem hallgatunk a belső hangra? Még nem biztos, hogy biztosak vagyunk magunkban? Ha lépek, az jó lesz?, vagy megint valami problémát hoz? Ha sokat várakozunk, akkor a bennünk levő hit nem elég erős, vagy nem merünk hallgatni a saját intuíciónkra. Ez az időszak segíthet, hogy az elnyomott álmokat, vágyakat, a magunk által felállított korlátokat feloldjuk, engedjük hogy energiák érkezzenek felénk, és ne bánjuk ha mi is átadunk energiát.

Engedjük, hogy nemcsak a raciolális energiák kerüljenek előtérbe. Mi az, amit gondolunk, amik álmainkban látunk, mert megjelenik, az intúiciónk, amit sejtünk. Ha ezt alaposan végiggondoljuk, nagyot léphetünk előre, és megtapasztalhatjuk a végtelen szeretet, és a végtelen bizalom teljességét.

Ez lesz évnek az aktívabb fele, ettől a naptól kezdve ahol léphetünk, remélhetőleg előre.

Aki már hallot egy keveset a védikus asztrológiáról, tudja, hogy 27 naksatrával, holdházzal dolgozunk. De van még egy naksatra, amit csak néha veszünk figyelembe, mert nagyon kicsi terület, ez a 28. naksatra, az Abhijit, ez egy rejtett naksatra, az egész összesen alig 4 fokot foglal el az égen, benne van a Bak két másik naksatrájában. Vele szemben van a guruk, szentek Napja, Holdja aszcendense. Innen ki lehet látni a valóságra, és bármi dolog itt kezdődik, az nagy-nagy áldást kap föntről. Na ide lépett be a Nap, és rövid deig lehet, hogy csak 1-2 napig lehetőségünk van valami tiszta meglátásra.

január 17. a Szaturnusz a Vízöntőbe lép. Feladataink megváltoznak mint az előbb írtam, már nem „én”, hanem a „mi” kerül a középpontba. Ez személyes életünkben okozhat, egy kis problémát, némi identitás zavart.

Január 18.- a másik nagy jegyváltás: a Merkúr is dirrekté válik, azaz előre indul kora délután, a Nyilas csillagképbe, a Purvasadha naksatrában.

Merkúr: balesetek, ügyintézés, kommunikáció, közlejedés, kihívás az életünkben, informatika, a végbéllel kapcsolatos problémák, emésztés problémái stb.

Itt lehetnek balesetek, konfliktusok, nyugtalanság, gépek elromlása. Hol az internet?-kérdése pl., miért nem tudok üzenetet elküldeni? vagy fogadni?

Na és még valami: a jegyváltások mindig nagy fordulatok, előtte kissé megijedünk, aztán kivárunk, és azután lépünk.

De ezen a napon még van egy Plútó- Nap fokra együttállás is van. Minden, azaz sok dolog feljöhet, ami a múltunkban, nem a mostaniban, hanem előző életekből jött érzésekkel jöhetnek fel. Figyelj az álmaidra, esetleges rém álmaidban jelenik meg, ez egy elszámoltatás! Mi volt? Dolgozd fel, mert ez már nem a tiéd! Túl kell lépted! Ezek előző nemzedékek által felállított ideák, vagy a már rég lejárt társadalmaké. Nem a miénk.

Január 21.-Újhold, beindítja azokat a változásokat, amit majd a Szaturnusz fog majd megtenni, ő a villanykapcsoló. Egy fantasztikus naksatrában az Uttarashadában, aminek a jelentése a „végső legyőzhetetlen”

Január 22.- a Vénusz is átlép a Vízöntő csillagképbe, ahol így rögtön van egy Vénusz-Szaturnus együttállás:

új emberek, új kapcsolatok, új vágyak, új helyzetek. Bírj vele!

Január 23.- bár a védikus asztrológiában keveset foglalkozunk a külső a szabad szemmel nem látható, Szaturnusz utáni bolygókkal, most mégis megemlítek egyet. Az Uránusz is irányt vált, retrográd helyzetéből elindul előre a Bharani naksatrában. Figyelmeztet, rámutat, hogy a hatalmas kirobbanó indulatainkat, érzelmeinket, fölösleges erőnket kicsit csendesítsük le! Kicsit meglódítja az eseményeket, hiszen beindítja azokat a változásokat, amiket eddig nem tudtunk megtenni.

Azt hiszem sok új feladatot kapunk ebben az évben, amire kapunk időt, hogy kidolgozzuk.

De a mi dolgunk elengedni rég lejárt feladatokat és belekezdeni egy új élet építésébe.

Jó munkát!