Jó kis hónap volt az elmúlt január!
Mindenkit megdolgoztatott, így vagy úgy, de adott feladatott nekünk rendesen.
Egyet ígérhetek, most jön egy kis nyugi, minden bolygó irányban van előre. És kezdünk hozzászokni az új bolygóhatásokhoz, régóta nem volt ilyen nyugalom, és most egy ideig marad is ez. Egészen április közepéig marad, amikor a Merkúr fordul majd egy picit.
És ugye az Uttarájana időszakban vagyunk január közepétől, ami eleve azt jelenti, hogy nyílik a világ. Megyünk lassan kifelé a sötét nappalok, és még sötétebb esték időszakából. Lehet, hogy egyesek már érzik, hogy az aktivitásuk, a tett erejük nagyobb. Talán már kicsit lendületesebbek vagyunk és leszünk is.
Fontosabb napok:
Február 5.- Telihold
Az nap este a Hold a Rákban az Ashlesha nevű holdházban lesz, a Nap a Bakban a Sravana holdházban. Jelentése talán, hogy hallgass a benső hangokra, a feljövő intuíciókra és engedd, hogy a hangok megtaláljanak az Univerzumból. De aztán légy ezekkel felelősségteljes, engedd az áramlásukat, hallgass rájuk, még akkor is, ha emiatt ki kell lépned a már bejáratott, megszokott komfortzónádból. Megéri!
Február 7.-A Merkúr belép a Bakba, Uttarashada naksatrába. Mindenképpen segítő szándékkal jön, jóakarattal, nagy erővel, jó szándékkal, de mindenképpen a koncentrációra szólít.
Február 13.- A Nap belép a Vénusz és a Szaturnusz mellé a Bak csillagképbe. Mindent, főleg az egonkat befordíthatjuk mindenféle közösségi tevékenységekbe, mások segítésébe, közösségi,-társadalmi felelősségvállalásba.
Február 15.- A Vénusz átsorol a Halakba a Jupiter mellé, és ez a helyzet marad is március közepéig. Nagyon szép bolygóállás, melyben mindkét bolygó a nagy erejű lelki fejlődés, nagyon kellemes lelki tartalmakkal teli élményeket hozhat. Érzelmeinkre biztosan nagy hatással lesz.
Február 16.- Délután fokra pontosan együtt áll a Szaturnusz és a Nap Vízöntőben. Előtte és utána kicsit a Nap meg is égeti a Szaturnuszt, aki akkor kicsit veszít majd az erejéből. de biztos, hogy ezek a napok megint előtérbe hozzák a közösségi hovatartozást, összetartozást. És a gondolatot, hogy vállvetve tehetünk csak valami fontosat magunkért, a világért, a környezetünkért, az utódainkért.
Február 18.- A nagyon távoli Neptunusz is besorol a Halakba a Vénusz és a Jupiter mellé.
A Neptonusz a Vénusz felsőbb oktávja, nagyobb, magasabb szintű szeretetről szól. Még nagyobb lehetőséget ad a szellemi, lelki fejlődésre, az érzékenyebb, árnyaltabb szeretetre, a magasabb szintű spirituális megélésre.
Február 18.- Újhold a reggeli órákban a Vízöntőben, a Shatabisha naksatrában.
Megint egy Vízöntő hatás, megint a közösség, a Shatabisha pedig a gyógyítás alháza, a száz orvos naksatrája. És a hónap elejétől van még egy gyógyító energia a Rahu(hová megyünk) az Aswini naksatrában van, szintén a gyógyítás. Szóval most már minden adott, hogy ne csak a nem létező vagy igenis létező sebeinket nyalogassuk és nyalogassuk újra, hanem lépjünk egy szintet. Elég volt az önsajnálatból, hiszen a sebek nyalogatása csak újra egyre nagyobb sebeket generál, ami nem tud begyógyulni, mert egyre csak nagyobb, mélyebb és gennyesebb lesz. Engedd a gyógyulást, hogy aztán gyógyíthass! Magadat, másokat, a gyerekeidet, a szüleidet, a környezetet, a világot… Ha elengedted, lehet, hogy megérzel magadban egy újfajta erőt, energiát, amit pedig mások felé tudsz majd fordítani.
Hajrá!
Szép és boldog napokat kívánok!