Elnézést a késlekedésért, de remélem annál több fontos és használható információt tudok most adni.
Május 16.- Előző nap a Kosban lévő bolygó sűrűségből reggel előrelépett a Nap a Bika jegyébe. Ezzel egy picit oldódott a sok Kos, azaz marsikus energia az életünkön. Bár itt a Mars a Bika elején megint kicsit előhúzza a zsebéből a harciasságát. Remélem aznap nem keveredtetek sok konfliktusba. Mindenesetre sok lendületet, aktivítást hozhat majd itt földi, anyagi éltünkbe.
Tettvágy, tevékenység, cselekedetek sora. Lehet sokat kertészkedni mostanában, nagyon jó időszak ez erre.
Az eddig hátráló Merkúr most ismét előrefordul hajnal felé, sok bolygóval van egy helyen, olyanokkal is, akikkel nem barátok, Jupiter, Ráhu, és még retrográd is. Kicsit végeszakad ez állapot, hogy most végre saját tempójában, előrefelé megy. Kommunikációnkat, verbális kapcsolatainkat, mozgékonyságunkat biztosan segíteni fogja az elkövetkezendőkben.
Május 19.-ÚJHOLD
Este 6 óra körül következik be a Nap és a Hold együtt állása, amit újholdnak nevezünk, mindez a Krittika nevű holdházban. A holdház jelképe egy kés vagy penge, de mindenképpen éles. Ez az újhold jelenthet valamiféle megoldást arra, hogy ahol elakadtunk az életünkben ezzel a szimbólikus eszközzel ma este ezt elvághatjuk. És ami mostanában gubanc volt az éltünkben, az eloszlik, megoldhatjuk azt, mert a lehetőséget megkapjuk hozzá.
Május 21.-A szépen előre felé haladó Merkúr este holdházat vált. Kicsit lassúbbra veszi a tempót. Ha dirrekbe fordulás után sok erőt, energiát adott, most picit visszavesz. Nem elvesz, csak visszavesz, gondolkozz, várj, légy türelmes, érleled a gondolataidat és fontold meg a szándékaidat.
Mint a várandóság, a siker bekövetkezik majd a gondolat és a tett iránya, ereje létrejön, most még érleld egy kicsit! Gondolkozz rajta, mit is szeretnél?
Május 27.- délután egy érdekes találkozás történik a fejünk felett. a Kosban lévő Jupiter és az a bizonyos fiktív pont, a Ráhu fokra egymáson állnak a gyógyítás, gyógyítók holdházában.
Álljunk meg itt egy percre és beszéljünk kicsit erről a két bolygóról.
Jupiter: Ő, a mi nagy égi tanítónk. Gurunak is hívják, bölcsességet, tudást, jó akaratot, bővülést ad nekünk (vigyázat a bővülés pl. hízást is jelenthet, vagy egy betegség erősödését is). Brihaszpatinak is hívják, aminek a jelentése az ima ura vagy odaadás. Minden zodiákusban mást és mást akar nekünk tanítani, mint minden bolygó. A Hold mellet a Jupiter az a bolygó, amelyik a legnagyobb lelki hatásokat adja és fejti ki a horoszkópban. Ő az összes bolygó ura: a félistenek lelki tanítómestere a védikus tanításokban. A Holdtól kapta a racionalitást, a tudatalattihoz való hozzáférhetőséget. Az élő tudás, a bölcsesség szimbóluma, képzetté, sikeressé tehet, irányítja a spirituális utat, érzékennyé tesz, az igazságra és jóságra mutat.
Hatása besorolható a filozófiai tudáshoz, és a jótékonykodáshoz. Felelős a belső örömért, a pozitivitáshoz, ellenőrzi és felügyeli a szenvedélyeinket, de szimbolizálja a „jólétünket”, ez alatt bárki bármit is ért. Hosszú időt tölt egy jegyben, van időnk tanulni.
Ráhu: ez az a bolygó, amit szabad szemmel sosem fogtok megtalálni, mert ez egy fiktív pont az égi horizonton. Párja a Kétu, a kígyó farka és feje. Ahonnan jöttünk és ahová megyünk. Jellemzőn Ráhu – Kétu tengelynek nevezik őket, mindig egymással szemben állnak és 18,5 év alatt tesznek meg egy teljes zodiákusi fordulatot. Virtuálisak, képzeletbeli pontok, ahol a Nap a Föl körüli mozgását metszi a Hold útját. Ők a holdcsomópontok, a védikus asztrológiában nagy fontosságot tulajdonítanak nekik. A Rá-Ke kulcsa annak, hogy hogyan tudjuk kinyitnia lélek kapcsolatát a múlttal, jelentősségük spirituális. Annak a polaritását jelentik, jelképezik, amely az árnyékban tartott bölcsesség lehetősége az ambíciók, vágyak, megvilágosodás között vannak, mint ahogy a KARMA szó cselekvést, ok-okozati cselekvést jelent. Minden, amit cselekszünk múltban, jelenben, jövőben a karmánk része.
Elveszett bölcsességet és potenciákat hoznak felszínre, kéz a kézben dolgoznak a lélek eltakart, mély és tudatalatti részein, ezért néha nehéz különválasztani a hatásukat. Ha a lelket, mint egy gyöngysorként képzeljük el a Ráhu és a Kétu a szalag, amire a gyöngyök fel vannak fűzve.
A Ráhu általánosságban káros bolygó. Káoszt, frusztrációt, aggodalmat, csak anyagi energiát, félelmet, szenvedést, veszélyt jelent. A Ráhu a kígyó felső teste, és mivel ketté van vágva a kígyó teste, bármivel etetjük, sosem elég neki semmi, kihullik belőle. ( ha majd kiváncsiak vagytok a történetre, legközelebb elmesélem).
Szóval ez a két bolygó találkozik itt, ma fokra egymáson állnak. A Jupiter itt a Kosban, bár ugye egy békés, nyugodt, lassú bolygó most a Marstól kap egy felhajtóenergiát, kezdeményező lesz, tele van erővel, tetterővel, de ugyanakkor a Marstól (ez a Kos házának ura) türelmetlen és kicsit kiszámíthatatlan is lesz. Néha ez a Jupiter Ráhu találkozás váratlan eseményeket, dolgokat, megoldandó feladatokat dobhat elénk, amire nem számítottunk eddig, nagy és új kihívásokat, új megugrandó lépcsőfokokat. Néha az az érzés keríthet hatalmába, hogy kifordítanánk magunkat, hogy kirázzunk magunkból, mint egy porzsákból a múltat és a szennyet. Mindent, ami a múltunk, akár a nyomasztó múltunk (lehet, hogy nem is a miénk, hozott, akár genetikailag is hozott), olyan érzések, amik már nem is a miénk, de még mindig motoszkálnak körülöttünk, megint valami olyanért felelősséget vállalni, amiért már nem akarunk felelősséget vállalni, mert már nem a miénk, vagy csak egyszerűen az érzelmeink, vagy csak azok a bizonyos belső démonok, sárkányok és kígyók felütik a fejüket.
Már rég nem okoznak problémát, mert lehet, hogy ezen már rég túl vagyunk, de a morzsák, mint Borsószem király kisasszonnynál, még nyomnak és bizergálnak.
Fontos időszak ez mindenkinél, felhozza az önmagunkkal való kapcsolat érzelmi alapjait, minden ami a szüleinkkel, főleg anyánkkal való kapcsolódásainknak a megmérettetését. Érdemes, nem csak a lelkünket takarítani, rendezni, de a környezetünket is. Ami kinn, az benn. Vagy ami benn, az kinn.
A saját, közvetlen környezetünk és a lelkünk rendje össze van kötve.
Szóval, ez a találkozás lehet, hogy egy fordulópont lehet egy bizonyos életterületünkön, ott ahol a fizikai erőnkre, helytállásunkra szükség lehet, ez aztán kiold sok-sok feszültséget, és hoz majd új perspektívákat, lehetőségeket.
Május 30.-Délután 5 óra után a Vénusz megérkezik a Rák zodiákus jegybe, a Mars mellé. A Mars itt nagyon gyenge helyzetbe kerül, ez nem az ő világa. Bizonytalan, hol a helyem, mit akarok, kérdések és kérdések sora merül fel.
Erről a Mars Vénusz helyzetről fogok beszélni legközelebb, többek között.
Szép május véget, és jó munkát!